Tooky Toy: 2 az 1-ben Ki nevet a végén és Kígyók és létrák társasjáték
Termékleírás
- Kicsit már unom a Kígyók és létrákat, nem játszunk inkább mást? - Dehogynem, csak fordítsd meg a táblát! A csomagban két igazi klasszikus rejlik: 1. A Ki nevet a végén, amit sok-sok generáció óta játszanak - ki komolyabban, ki lazább szabályok szerint. 2. A Kígyók és létrák, az egyik legismertebb dobok-lépek társas, amivel nagyszerűen meg lehet tanítani a kisebb korosztálynak a társasjátékozás alapjait. A Ki nevet a végén társasjáték szabálya röviden:A játék célja, hogy a játékosok mind a 4 figurájukat bejuttassák a pálya közepén lévő, számokkal jelölt területre. A játékosok egymás után dobnak a dobókockával, és a dobott számnak megfelelően lépnek. A játékba úgy léphetnek be a bábuk, ha a játékos 6-os számot dob. A játék győztese az, aki először célba ér mindegyik bábujával. A játékot többféleképpen is izgalmasabbá lehet tenni, például a játékosok kiüthetik egymás bábuját, ha ugyanarra a mezőre lépnek vagy elhaladnak az ellenfél bábuja mellett, valamint azzal is érdekesebbé tehető a játék, ha csak pontos dobással lehet bejutni a célba. A Kígyók és létrák szabálya röviden:A Kígyók és létrák társasjáték dobás-lépés mechanizmusra épül. A játékosok célja, hogy ők érjenek először a célba. A soron következő játékosnak dobnia kell a kockával, majd a dobott értéknek megfelelő számú mezőt kell előrelépnie. Ha a játékosok olyan mezőre lépnek, amin egy létra alja található, akkor a létrán felmászhatnak arra a mezőre, ahová a létra teteje mutat, ha pedig olyan mezőre lépnek, amelyen egy kígyó feje található, lecsúsznak a kígyó farkáig. A rakéták "kilövik", azaz - a létrákhoz hasonlóan - előbbre juttatják a játékosokat. A játék győztese az, aki először célba ér. A vidám, színes dizájnú játék egészen biztos sokszor az asztalra kerül majd a családi társasozások alkalmával. A termék minőségi fából készült, így jó választás a környezettudatos, globálisan gondolkodó családoknak. Csomagolás mérete: 30 x 30 x 1 cm
↓ Több részlet ↓
Információk
Tooky Toy: 2 az 1-ben Ki nevet a végén és Kígyók és létrák társasjáték vásárlása olcsón, 2899 Ft-ért.
Márka: Tooky Toy
Kategória: Családi társasjátékok
Minőségi termékek széles választéka Családi társasjátékok kategóriában Tooky Toy márkától.