Batman esetében Robin az a megbízható társ akire a legszorultabb helyzetben is számíthat, ha olyan ellenféllel akad össze, aki ellen egymaga nem sok eséllyel tud boldogulni. A fiatal segéd legalább ol...
Az Allosaurus két lábon járó húsevő volt mintegy százötven-millió évvel ezelőtt. Nagy koponyájában tucatnyi éles fog sorakozott, testhossza körülbelül nyolc méter lehetett, de egyes leletek alapján el...
Rózsaszín, rendkívül feltűnő egyéniség Tray, aki a gyerekek által a mozifilmből megismert kis Undipofik csapat igazi agya. Természetesen előnnyel indul a többiekkel szemben, hiszen Tray-nak három agya...
Thor és Loki közt örök ellentét feszül, mely ezzel a szórakoztató játékfigura szettel remekül eljátszható. A csínytevés istene Loki állandóan borsot tör Thor orra alá. A Hasbro új Bend and Flex figurá...
A Trakehneni lovakra, így a kis csikókra is a heves vérmérséklete jellemző, azonban egy határozottan bátor és kitartó jellemvonásokkal rendelkező ló. Amint ez a kis csikó megnő, egy rendkívül erős és ...
A Törpepapagájok Afrikában és Madagaszkár szigetén honosak. Élőhelyük lehet a síkvidéki esőerdő éppúgy, mint a szavannaerdő, vagy a hegyvidéki erdő és a sziklák száraz világa. A törpepapagájok hűséges...
A kislányoknak biztos, hogy hatalmas meglepetést okozhatunk ezzel a Jégvarázs meséhez kapcsolódó csomaggal, hiszen a népszerű Anna hercegnőt tartalmaz, valamint egy varázslatos szánkót, amit egyetlen ...
A Pocoyonak, a kék ruhás kisgyereknek nagyon érdekes segítői vannak, az egyik ilyen Elly a rózsaszín elefánt, aki mindig vidám, és természetesen sosem hiányozhat a hátáról a kedvenc kék hátizsákja, mé...
Többféle izgalmas dinoszaurusz szerelhető össze ebből a fantasztikus, 24db-os építőkészletből, mely most ráadásul környezetkímélő technológiákkal készül. A Play Bio dinoszauruszos szett színpompás ele...
Szerezz be tengeri állat gyűjteményedbe egy apró méretű, részletgazdagon kidolgozott és kézzel festett delfin figurát, amely a gyűjteményed ékes darabjaként szolgálhat akár a vitrinben kiállítva, akár...
Aki ismeri a SpongyaBob mesesorozatot, annak aligha kell bemutatni, hogy milyen az élet Bikinifenéken ahol mindig történik valami érdekes. SpongyaBob éppen itt éldegél az ananász házában és megannyi é...
A Dino World Tyrannosaurus Rex dinoszaurusz figurája egy 35 cm-es, lenyűgözően kidolgozott játék, mely a prehisztorikus időszak legfélelmetesebb ragadozóját hozza el a gyerekszobákba. A figura kiváló ...
A gonosz Vörös Koponya ezúttal egy romboló tankkal érkezett, hogy véghez vigye ördögi tervét, így a világ csupán rád és Amerika Kapitányra számíthat, hogy együttes erővel megfékezzétek a koponyát. A M...
Batman a DC egyik legnépszerűbb szuperhőse, aki Gotham városában harcol a gonosztevők ellen. Batman legfőbb ellensége a gonosz Joker. A denevérember nappal egy gazdag milliárdos, aki éjszaka magára öl...
Azt tudtad, hogy nem mindegyik sárkány képes tüzet lehelni? Van amelyiknek a lehellete mérgező, másoknak maró savas hatású. Azonban Ignis egy igazi tűzsárkány, az ő lehellete olyan forró lángokat ered...
A Dino World Pterosaur figura egy igazi kincs a dinoszaurusz rajongók számára! A 20 cm-es játék rendkívül részletgazdag kidolgozással rendelkezik, ami valósághűen ábrázolja a Pterosaur lélegzetelállít...
Szinte minden ovis kisgyerek ismeri már a Bing és barátai című mesesorozatot, aminek a főszereplője egy fekete nyuszi, aki a legkülönfélébb kalandokba keveredik a barátaival. Ebben a csomagban a mese ...
A Szilaj című rajzfilm egy nagyon kedves, érzelmes és izgalmas történetet mutat be, melyben különleges lovakkal ismerkedhetünk meg. Gyermekedet most egy Knabstrupper pónival lepheted meg, mely biztosa...
Rusty számára nincs felesleges és használhatatlan ócskavas, hiszen ő bármit meg tud javítani, és szinte mindenből képes valami különlegeset építeni. Egy kicsit te is próbára teheted magad Rusty szerep...
Deadpool alighanem az egyik legviccesebb szuperhős, akit sokan nem is ismertek, egészen a 2016-ban megjelent filmi, ami azonban hatalmas sikert aratott, így Wade Winston Wilson azonnal közönségkedvenc...
Rendkívül bájos külsejével azonnal játékra ösztönzi a kislányokat Danessa Deer, aki nem egyedül érkezik hozzád, hiszen kedvenc kisállata, a kis gida is vele tart. A különleges karakter az Enchantimals...
Rendkívül bájos külsejével azonnal játékra ösztönzi a kislányokat Bree Bunny, aki nem egyedül érkezik hozzád, hiszen kedvenc kisállata, a nyuszija is vele tart. A különleges karakter az Enchantimals c...
Egy valódi róka külső jegyeit viseli magán Felicity Fox, aki az Enchantimals varázslatos világának karaktere- Az emberi, ám mégis állati tulajdonságokkal felruházott baba rendkívül látványos, hosszú h...
Egyensúlyt, harmóniát és békét szeretnének a világban megalapozni a misztikus Enchantimals karakterek, akik közül most Sage Skunkot ismerhetik meg a gyerekek ennek a csomagnak köszönhetően! A különleg...
Lepd meg a kislányodat egy fantasztikus Enchantimals karakterrel, aki emberi lényként egy kissé mégis a pávára hasonlít. Az Enchantimals lények békét, harmóniát és egyensúlyt hoznak a világba, melyben...
Vesd be ezeket a munkagépeket, aelyek minden városban serényen dolgoznak legyszó építkezésről vagy éppen bontásról. A betonkeverő járgány, a billenő platós dömper és persze a sárga színű homlokrakodó ...